Járda

zolcsiEgyébLeave a Comment

Újabb nagy projektbe kezdtünk, a ház mögött levő területet szerettük volna széppé tenni. Korábban itt voltak a melléképületek, ezek elég hamar bontásra kerültek, illetve egy elég nagy terület le volt betonozva, de az pedig már össze-vissza töredezett, megsüllyedt, ferde volt. Ráadásul a falat is festeni kell felül (ahol fából van), de erre a betonra nem vállalták az állványzat építést, úgyhogy eljött az idő: Járdát a ház mögé!

Íme néhány kép arról, hogy mi is volt a kiindulási állapot. (Arról már nincs fotó, amikor még a melléképületek is állnak)

Először egy sima betonjárdát terveztünk, úgyis belejöttünk már a betonozásba a kerítéssel, végül azonban térkövezés mellett döntöttünk, sokkal szebb és remélhetőleg tovább is tart. Az első nagy dilemma a megfelelő térkő kiválasztása volt. A normál modern térkövek semmiképp se passzoltak a házhoz, viszont a sima antikolt meg nekem nem tetszett, végül azonban volt egy “átmenet”, ami mindkettőnknek azonnal bejött, ez pedig az alábbi:

Sikerült is nagy nehezen szerezni belőle, nem 6 hetes gyártási idővel, hanem csak két hetes szállítással. Meghozták:

Alapok

Amikor még dolgozgatott nálunk a bobcat, akkor gyorsan elbontottuk vele a korábbi “járdát”, legalábbis a nagy részét, és azt el is vitettük. Így sikerült eljutni idáig:

Jöhetett egy újabb kör szívás. A térkőnek kb 45 centi földet ki kellett ásni, hogy megfelelő alapot tudjunk lerakni. Ráadásul lépcső is lesz benne bőven, ez se könnyítette a dolgom. Gondolkodtam a markoló visszahívásán, de nem volt kedvem még ezért is fizetni, így kézzel álltam neki. Rögtön meglepetésként ért, hogy a föld alatt kb 20 centivel volt ismét egy réteg járda… 😀  Így újra keletkezett némi sitt. Viszont azért egész jól sikerült haladnom, reggelente ástam mindig munka elött pár órát, amikor még nem tűzött a nap:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Itt kérem professzionális mérnöki tervezői munka folyt… 😀  (Kösz a gépet Bubesznek)

A professzionalizmus másik fele, a vízmértékes ölesléc. (Ez a vízmérték azóta meghalt, béke poraira, kiváló ügynök volt)

Vele pedig az ásás közben találkoztam, újabban egyre több szarvasbogár van felénk:

Szóval végeztem az ásással, azt hittem túl vagyok a nehezén, pedig ekkor még nagyon messze volt a vége. Június elején még nem gondoltam, hogy majd szeptember végén lesz járdám… 😀

Nade, szépen sorban haladva:

Tehát kiástam az alapot, kibontottam a pinceajtó alját:

Ezután zsaluzatot kellett építeni a szegélyköveknek. Mármint a betonágynak, amibe aztán a szegélyköveket tehetem. Nagyjából lépcsőnként haladtam a betonozással, tehát egy lépcsőfokot kizsaluztam, kibetonoztam, szegélykövet beletettem.

Ezután egy viszonylag kötött rétegrendet követtem. A tapasztalat hiányát ismét túlbiztosítással és bőséges információszerzéssel próbáltam pótolni, így végül az alábbiak mellett döntöttem (alulról felfelé):

  • Talaj
  • Geotextil
  • 35 cm M56 zúzott kő (Ezt azóta már inkább 0-25 vagy hasonlóval csinálnám)
  • Geotextil
  • 4 cm 0-4 zúzott bazalt
  • 8 cm térkő

Tehát kibéleltem a frissen kiásott kibetonozott gödreimet csinos geotextillel (ekkor már augusztus 11-et írunk egyébként… :D) :

Igen, a tape mindenre jó… 🙂
(Amúgy erre mondjuk pont nem, mert kb. egy nap után elengedte, de azért egy próbát megért).

Eztán jött a nagyszemű zúzott kő, ebből bő öt köbmétert sikerült betöltögetni:

És normál esetben itt most azt mondanám, hogy jön a következő réteg, de nem, mert elötte volt egy vízvezeték cserénk is… 😀

Nade miután visszaállítottam a kiindulási állapotot, tényleg jöhetett egy újabb réteg geotextil és az apró szemű bazalt. Még a Leiernél is rákérdeztem, hogy a promo fotón mégis mivel van fugázva a térkő, mert annyira jól néz ki, válaszoltak is hamar, hogy zúzott bazalttal, úgyhogy megnyugodtam, hogy az jó is lesz nekünk is. Persze az sajnos csak akkor ilyen fekete, amikor nedves, úgyhogy vendégség elött majd mindig lelocsoljuk… 😀

Szóval ezzel a lépéssel már lépcsőnként egyben haladtam, egyrészt mert így három hónap után már nagyon hiányzott, hogy legyen valami látványos, mert a sok munka ellenére mindig csak egy építési területet láttam, másrészt azért, mert a bazaltot le kell húzni egyenesre és utána már nem is szabad rálépni, csak a térkövet tenni egyből.

A 0-4 zúzott bazalt simára húzva és az üres geotextil mögötte

Az első négyzetméter térkövünk! És olyan szerencsém volt, hogy sehol nem kellett vágni belőlük, pedig ezt egyáltalán nem terveztem így. Viszont mikor megláttam egyben a helyén, azért nagyon megnyugodtam, hogy jó lesz ez és volt értelme a sok munkának 🙂 (Pedig itt még fugázva sincs)

Égi jel, hogy lassan tényleg kész lesz…

Első lépcsőfok készen, fugázva. Itt már azért vágni is kellett rendesen

Végül úgy alakult, hogy a térkövezés leggyorsabb része maga a térkőlerakás lett, úgyhogy néhány nap alatt sikerült is végigrakni a járdát. Miután ez megvolt, még béreltem egy lapvibrót, bevibráltam a helyére a köveket, Kati közben szorgosan söpörte a követ a fugába és ezzel a járda elkészült! Az egyetlen hátralevő dolog még a járda és a ház fala közötti rések feltöltése betonnal, de ez majd a pince betonozásával egyidőben megtörténik.

A végső “simítások”

Kész!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ünnepélyes átadó