Kert most

SzemikatiEgyébLeave a Comment

Kis kertünk elég nagy átalakuláson megy keresztül most és a jövőben. Az öreg, beteg gyümölcsfákat kivágjuk. Összesen 2 marad meg, egy cseresznye és egy szilva. Megpróbáljuk rendbe hozni őket egy kiadós metszéssel és permetezéssel, hátha menthetőek. Ha nem, jövőre sajnos őket is ki kell vágni és ez esetben újra telepítjük a gyümölcsfákat. Sok mindent szeretnénk, de hogy ebből mi fog megvalósulni, az legyen a jövő zenéje. Zoli tegnap szinte minden legallyazott fatörzset kiásott és vágott. Elképesztő munkát végzett. Aztán sövényt és füvet nyírt. Egy igazi hős. De tényleg. Én közben Gergőékkel szülinapoztam Pesten. 4 éves lett a fiatal úr.

A szőlő a nyár elején fantasztikusan szép volt. Most sajnos csúnyán zabálja a peronoszpóra. Permetezni már nem merem, mert erősen érik. Ezt sem kezelte az előző tulaj. Gyümölcs leérése után elkezdjük ennek is a kezelését. Azért remélem, hogy egy kis kóstoló megmarad belőle nekünk.

A paradicsom nagyon sokáig, mint az korábbi bejegyzéseimből olvasható, ijesztő méreteket öltött, tele volt terméssel és igazán szép volt. Nem győztem kacsolni és felkötözni. Pár napja ezt is megtámadta egy gombafajta és 2 nap alatt elkezdte lentről fölfele tönkre tenni az egészet. Mivel sok még a zöld paradicsom, sőt, leginkább még csak az van rajta, ennek neki mentem Quadris permetszerrel (2 l vízhez tettem 2 ml Quadrist). Most úgy áll a helyzet, hogy az a rész, ami tönkre ment, elkezdett teljesen leszáradni, de nem terjed a fertőzés. Talán lesz belőle valami. Nagyon szeretném.

A málna elképesztően szép. A gyümölcs már leérett, de tele van új hajtásokkal. Ezeket, ha végeztünk a fakivágással és aprítással, ősszel kiásom és egy sorba ültetem őket, legyen egy kis rendszer, mert az sajnos most nincs. Semmilyen szinten.

A rózsáim is nagyon szépek. Bár kicsit többet kéne foglalkoznom velük. Megmetszeni, kapálni stb. Sajnos időhiány miatt kicsit el vannak hanyagolva. Pedig igazán bájos kis tövek.

A fűszerkert is burjánzik. Amikor elültettem őket, féltem, hogy nem maradnak meg. Több helyről hallottam, hogy melegházi növények nem nagyon bírják kertben, szabad ég alatt. Ez egyelőre megdőlni látszik. Persze a tél még hátra van. Tavasszal derül majd ki, hogy az évelő fajták megmaradnak-e. Én bízom benne.

Ősszel tervezzük a sövény visszavágását. Többek közt, mert tavasszal kerítést szeretnénk építeni és ahhoz ezt meg kell csinálni. Majd megnő megint, ha kész a végleges kerítés. A sövényt nem féltem. Különösebb törődés nélkül is nagyon szép és sűrű. Nem kell drukkolni, hogy nőjön. Sőt…

Júliusban találtam egy hagymafajtát, amit nyár közepe, vége felé még lehet ültetni. Téli hagyma a neve. Két sort ültettem. Sajnos nem sok bújt ki. De ami kibújt, szépen növöget.

Egyelőre az a tapasztalatunk, hogy ugyan nagyon kemény, agyagos föld van itt, de a növények nagyon szeretik. Ha a paradicsom tönkre megy, az sem a föld hibája. Én követtem el hibákat locsolás és nevelgetés terén. Jövőre nem szabad hagyni ekkorára és ilyen sűrűre nőni. Valamint el kell felejteni a slaggal való locsolását. Öntözőkanna és óvatos locsolás. Ez lesz a megoldás. Ne csapódjon vissza a talajról a víz a levelekre. Mondhatnám, hogy ez az év a tanulás éve, de szerintem ez az elkövetkezendő sok-sok évre jellemző lesz. Nyilván nem bánom. Sokat kell még tanulnunk és tapasztalnunk. Lelkesedésben nincs hiány 🙂

Terasz is fejlődött. Lett lámpánk 🙂

IMG_2750 IMG_2751 IMG_2752 IMG_2753 IMG_2754 IMG_2756 IMG_2757

A sziklakert. Még mindig szép. Növények is szépen szaporodnak. Szaporodjanak is, mert ígértem Szilvinek belőlük, varázsolják széppé majd az ő kertjüket is 🙂

IMG_2761

A bazsalikom már virágzik. Ha sikerül, gyűjtök be magot, jövőre is legyenek ilyen szép bokraink. De van még itt rozmaring, zsálya, 3 féle menta, oregánó és metélő petrezselyem is. Jövőre fűszernövényekből is több félét tervezek. Ezekből főzni, több, mint tökéletes. A szárított fűszerekkel főzött ételek a nyomukba nem érnek azoknak, amiket friss fűszerekkel ízesítek 🙂

IMG_2764

Itt a sajnos beteg szőlő:

IMG_2765

…és a beteg paradicsom. Vigasztaló, hogy azért van rajta még egészséges termés. Reméljük, marad is.

IMG_2767 IMG_2768 IMG_2769

Téli hagyma:

IMG_2770

Egy elszórt magról kelt kapor:

IMG_2771

Csodálatos málna hajtások:

IMG_2772

Zolcs hétvégi termése 🙂

IMG_2774 IMG_2775

Hátsó kert jó része:

IMG_2776 IMG_2777

Ezt a romos melléképületet lebontjuk. Ez még a veteményes része lesz. Eredetileg eperágyásokat terveztem a helyére. Meglátjuk, hogy alakul a kis terület sorsa a kitakarítás után 🙂

IMG_2779 IMG_2780

Első kert szépen lenyírt fűvel 🙂

IMG_2781 IMG_2782