Kivirult

SzemikatiEgyébLeave a Comment

Eset az elmúlt hetekben elég sokat. Kellett is 3 hét szárazság után. Nagy előnye az esőnek, hogy nem kell locsolni és valamiért sokkal-sokkal többet ér, mint bármilyen locsolás. Hátránya, hogy baromi gyorsan nő a fű és a sövény. Bár feleannyira sem gyorsan, mint én rutintalan gondoltam volna. Szent meggyőződésem volt, hogy ha sokat esik, hetente nyírhatom a füvet és a sövényt. Jó lesz az 2-3 hétnek is. Szóval meg volt a vasárnapi program. Előkaptam a helyi cimbiket, a sövényvágót, a szegélynyírót és a fűnyírót (ez a kedvencem, bitang jól dolgozik).
Kb 5 óra alatt vágom rendbe a kertet és a kerítés körül a telket. De a látvány minden munkát megér. Ilyenkor rájövünk, milyen csodaszép kertünk is van nekünk.
Ami még köszönhető az esőnek, az az, hogy minden életre kel tőle. Nem csak a fű meg a sövény. Tényleg minden. A virágok kivirultak, a paradicsomtövek megeredtek. Némelyik elkezdett ijesztő méreteket ölteni. Súlyánál fogva már jó része a földön feküdt. Úgyhogy ma este egy helyre kis támasztékot gyártottunk neki és szépen felkötöztem, közben kacsoltam is, ahol találtam hónalj hajtást. A piciket is fölkötöztem, azok is teljesen kivirultak, megerősödtek. Pár hete ültettem két sor főzőhagymát. Ma az is előbújt. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
Ami még lélegzet elállító, az a virágoskert. Sok minden egyelőre nincs, de ami van, az igazán szépséges.

Egyéb események is izgalmassá tették a napunkat. Pl alakul a műhely. Kicsit még kupis, de már egész műhelyformája kezd lenni.
…és a házi vízmű. Kb egy hete megy a küzdelem. Nem igazán karja felszívni a vizet a kútból. Illetve ha sikerül is neki, vissza engedi. Kaptam egy csöpp agybajt, hogy össze tojta magát. Zolcs egész este szívott vele. Jó párszor szétkapta a csöveket és össze rakta, kimosta , újra töltötte, újra indította, majd megint, de semmi. Szív, szörcsög, aztán csak búg víz nélkül. A kb 6-7 m-es csövet is kihúzta a kútból, szétszedte a szelepet az alján, hátha az a bűnös és valószínűleg tényleg. Úgyhogy most újat szerelt föl csővel együtt, holnap tesztelem, sikeres-e a kísérlet.

13838479_10154406593704265_2086019059_o13819760_10154406593399265_288928761_n 13833099_10154406593374265_55402669_o 13840380_10154406593404265_719625223_o 13843660_10154406593524265_833163561_o13833273_10154406593309265_1378628639_o 13833424_10154406593064265_107908806_o 13840451_10154406593009265_2002878403_o13843394_10154406593549265_367576093_o13835773_10154406593564265_1707840069_o