Régóta készültünk már átmenni megismerkedni egyetlen szomszédunkkal, aki ismeretlenül volt olyan kedves és önzetlenül fölajánlotta segítségét, hogy felvágja láncfűrésszel azt a rengeteg fát, amit kivágtunk. Ez vagy az valahogy mindig meghiúsította ezt a tervünket. De múlt vasárnap végre ez is sikerült. Megsütöttem életem első fánkját és megjelentünk a kapujukban.

Bűbájos család. Papa, mama, leány, unokák (kisfiú, nagyobbacska leányka). Nagyon jót beszélgettünk velük. Kedvesek és szórakoztatóak. Pali bácsi (a papa) nagyon szeret sztorizgatni. Betegsége ellenére nagyon jókedvű, szeretetre méltó bácsi. Gabi, a felesége egy igazi angyal. Ő is folyton mosolyog 🙂 Azt sem tudta hirtelen, hogy tegyen a kedvünkre. Fél perc alatt tele pakolta a kis asztalt rágcsával és üdítővel 🙂 A lányuk (aki itt lakik velük, mert a másik külföldön), szintén nagyon kedves. Csúnya balesete volt, úgy van összecsavarozva a csípője. Mégis folyton tettre kész, futni jár, kedves, életvidám leányzó. Velem kb egyidős. A lánya egy csöndes, de kedves leányka. Hannával egyidős. A kisfiú, hát az meg egy fazon. Az a típus, akinek reggel előbb ébred a szája, mint ő maga 😀 Folyton szerepelnie kell és produkálnia magát 😀 Palibácsiéknak volt még egy fia. Ő meghalt. Nem tudjuk, hogyan, nem is kérdeztük. Ott van eltemetve a kerti tó mellett. Nagyobb fájdalmat elképzelni sem tudok, mint egy gyermek elvesztése. Sok tragédia és balszerencse érte őket, mégis tanulni lehetne tőlük, amennyit mosolyognak és ahogyan élik az életüket.

Szóval nagyon megkedveltük őket. Azt hiszem, ők is minket. Azt mondták, örülnek nekünk, mert mert úgy látják, folyton zajlik nálunk az élet és hoztunk kis színt ide az utca végébe.