Van nekünk egy nagyon szép telkünk. Fűvel, fával, szépen karbantartva. Mindez igaz a hátsó sövény vonaláig. Onnantól viszont van nekünk egy kevésbé szép szeméttelepünk, amire viszont úgy gondoltuk, hogy egyáltalán semmi szükségünk. Ennek a felszámolásáról szóló történet következik most.

Szóval hogy érzékeltessem kicsit a kontrasztot, így néz ki az első kert:

És így néz(ett) ki a hátsó:

Még ki sincs pakolva

Itt pedig már kipakoltam, az se volt jó munka…

A munka azzal kezdődött, hogy nekiálltam kiásni a beteg gyümölcsfákat. Egy ideig egész jól ment, ki is szedtem összesen három fát kézi erővel, aztán a negyediknél meguntam. Úgyis gépet kellett hívni, gondoltam meghagyom neki a munkát.

Az tehát messziről látszott, hogy a régi melléképületek (füstölő, pottyantó, ki tudja még mi…) bontása és elpakolása nem lesz egyszerű, úgyhogy ehhez hívtam egy bobcatet. Illetve rendeltem két 8 m3-es konténert is, mondván egy az valószínű nem lesz elég. Hát kettő sem, sőt, de majd ide is elérünk…
Tehát sikerült leszervezni, hogy hétfőn reggel 8-ra legyen ott a bobcat is és jöjjenek a konténerek is, így akkor a konténeres meg is várja, míg az elsőt telirakjuk és egyből el is viszi. Vasárnap hívott a bobcates, hogy esik, és ez így nem lesz jó. Mondtam neki, hogy majd meglátjuk mi lesz reggel, aztán eldöntjük. Hétkor hívtam, hogy szerintem nem nagy a baj, nem esik, a föld pedig csak kicsit vizes. Mondta, hogy akkor OK, de már csak fél9-9 körül tud odaérni. Ez csak azért volt gond, mert így már a konténeres nem biztos, hogy meg tudta volna várni. Szerencsére ő meg nyolckor hívott, hogy most indul Vácról. Végül fél kilences érkezéssel a konténeres volt az első.
Kérdezte, hogy hova szeretném a konténereket. A kert hátuljában maradtunk, mivel így a bobcatnek nem kell sokat hurcolnia a sittet. Azt érdemes tudni, hogy a telek oldalán van egy kis “földút” szerű valami, ami a kert hátuljához vezet, ezen kellett letolatnia a konténeresnek. Kicsit óvakodott is, mert azért csak csúszott, azt mondta, hogy ha meg van rakva a konténer, akkor nem biztos, hogy fel tud jönni vele, szóval akkor majd ki kell várni, amíg kicsit felszárad a talaj. Ez persze vállalható volt, úgyhogy lehozta a két konténert. Az elsőt letette a kertbe, majd amikor arrébb akart menni, hogy letegye a másodikat is (a kettőt egymásba rakva hozta le), akkor már tudta hogy gond lesz. A kis 10 tonnás (üresen!) autócska ide-oda csúszkált, kapart, mindent csinált, csak nem haladt. Azt mondta, hogy a második konténert nem tenné le a kertben, inkább felvinné a lejáró tetejéhez, még mielött lentragad a sok tili-toli miatt. Ebben kiegyeztünk, csak megvalósítani nem sikerült, mivel nem tudott feljutni sem az autó. Hoztunk pár téglát, ledobáltuk elé, hogy meg tudjon kapaszkodni a kerék valamiben, dehát ez azért nem sokat ért. Ekkor érkezett meg a bobcates.

Itt még a spanival próbálkoztak

Felajánlotta, hogy majd ő kihúzza a konténerest. Ehhez volt egy 5 tonnás spanifere, ezt rákötötte a bobcatre és a teherautóra, miközben ezen dolgozott, addig pár talicskányi követ leszórtunk az útra, aztán jött a nagy próbálkozás. Nagyon kevésen múlt, de nem sikerült a mutatvány, az út tetején van egy kicsit nagyobb emelkedő, itt megakadt a konténeres. Pedig a bobcat már ágaskodott is, de végül a spanifer megadta magát és elszakadt. Ekkor csengettem be a szomszédhoz, van-e esetleg drótkötele. Szerencsére talált, úgyhogy ezzel még tovább próbálkoztak a kihúzással, de egyre siralmasabb eredményekkel. Pedig a bobcat még a földet is letolta 10 centit az útról, hátha alatta kicsit szárazabb. De nem. Itt dőlt el, hogy ehhez a bobcat kevés.

Ez húzta végül ki a konténeresünket

Mázlinkra a szomszédunknak is eszébe jutott ez, így szerzett nekünk egy traktort. Kicsit nagyobbak a kerekei mint a bobcatnek, úgyhogy tudott kapaszkodni, kicsit erősebb is, meg izmos láncot hozott a vontatáshoz. Bizakodóak voltunk, viszont ekkor a konténeres közölte, hogy szólt a főnöke (=apja), hogy nem hagyhatja lent az üres konténereket, mivel akkor legközelebb sem fogja tudni felhozni. Ekkor a bobcates feltolta a konténereket a teherautóhoz, hogy az fel tudja venni, majd ezután indulhatott a húzd meg. Itt már nem volt kérdés, pikk-pakk felment az autó, úgyhogy a szomszédunk most majdnem szó szerint kihúzott a szarból 🙂 A trakinak megköszöntük (nem kért semmit).
Eddig eltelt két óra és ott tartottunk, mint ahonnan indultunk, úgyhogy nem volt fényes a kezdés. Ráadásul a bobcates mondta, hogy így azért plusz két óra lesz, mivel sokat kell majd hordania a sittet. Nade sebaj, legalább végre kezdődhetett az érdemi munka.
Ez a része a dolognak már jóval haladósabb volt, úgy néz ki sikerült egy nagyon jó bobcatest találni, ezt késöbb Pali (a szomszéd) is megerősitette. Hatékonyan dolgozott, jól kezelte a gépet, nem lazsált. Ez már csak azért is fontos, mivel óradíjas a dolog, és a konténerek miatt két óra minusszal indultunk. A két kis fát, ami még a kertben volt, észrevétlenül szedte ki, gondolom amíg fent a konténerrel vacakoltunk, addig kidöntötte őket. Én mindenesetre már csak azt láttam, hogy nincsenek útban. Aztán nekiállt a sittkupacokat eltüntetni, szépen módszeresen. Ez kevéssé volt izgalmas, viszont legalább jól nézett ki, ahogy egyre több lett hátul a hely. Aztán egyszer csak mondta, hogy nézzem már meg, meddig púpozza a konténert. Hát magától is jól megpúpozta, úgyhogy mondtam, hogy szerintem ez így jó is lesz. (Késöbb a konténeres is megdícsérte: Hú de kurvára megrakta a konténert!) Viszont mivel ekkor még sehol nem tartottunk, ezért hívtam a konténerest, hogy egyet vihet, viszont egy üreset hozzon is. Mondta, hogy jó, egy óra és itt van. Gondoltuk, hogy addig pont megtöltjük a másikat. Folytatódott is a pakolás, majd sikerült eljutni a melléképületekig is. Nem igazán volt kérdés, hogy összeomlanak-e, kicsit megpöcögtette a bobcat és már dőlt is mindenfele. A tetőből én folyamatosan szedegettem ki a fákat, nem akartam még azt is a konténerbe rakni, inkább eltüzelem, minthogy fizessek a szállításáért.

Sajnos elöbb telt meg a második konténer, minthogy visszaért volna a srác az üressel, ezért hogy ne teljen várakozással az idő, inkább nekiugrottunk a maradék fa kiszedésének. Ez darabra nem tűnik soknak, egész pontosan egy darabról van szó, viszont annál durvább. Egész konkrétan egy vadszilvafa(csoportosulás) volt az alany, amit még az előző lakók hagytak kicsit elbúrjánzani. Nagyon sok törzse volt neki, össze-vissza nőtt, és teljesen egybe voltak fonódva. Így egyben pedig hatalmas nagy volt. A bobcat felpattintotta az árokásót magára (egyébként zseniális szerkezet a bobcat, kicsi, erős és nagyon sok mindenre jó). Aztán nekiállt körbeásni. Emberünk azt mondta, hogy sok reményt nem fűz a dologhoz, de azért próbálkozik. Nem hazudott, tényleg keményen nekiállt az ásásnak. Esküszöm, hogy még le is izzadt, pedig csak a karokat kellett kezelnie. A műtét végül sikeres volt, a daganatot eltávolította a doktor úr. Azt mondta, hogy amit kiszedett, az kb egy 1-1,5 m3-es gyökér-csoportosulás, agyagos földdel vegyitve, nagyjából ugyanennyi tonnás súllyal, márcsak ezért is félt a dologtól. De végül kiszedte és iktatta a gyökeret. Nagyon örültünk neki, még ő is teljesen büszke volt magára 🙂 Ezt a fát egyébként két dolog miatt kellett kiszedni. Egyrészt a lombja óriási volt, leárnyékolta a kert nagy részét, valamint a gyökerei pont a leendő hátsó kocsibejáró helyén húzodtak.
Ha már így lendületben volt, akkor átment Palihoz is, mivel ő még korábban mondta, hogy neki is van egy hasonló kaliberű fája, ami sokkal jobb lenne, ha inkább nem lenne. Ráadásul azzal korábban már próbálkoztak, de ott a gép csak a törzsét törte el, aztán “dolga lett” és inkább hazament és otthagyta a fát. Itt is sikerült a győzelem, úgyhogy a szomszédunk nagyon boldog volt.
Idő közben végre megérkezett a harmadik konténer, úgyhogy folytatódhatott a bontás is. Ekkor sikerült teljesen porig rombolni a melléképület maradékát, viszont sajnos a harmadik konténer sem lett elég, és ráadásul nem is sikerült volna időben hozni egy üreset, úgyhogy maradt egy kupac még az udvaron. Megbeszéltük, hogy azt majd csütörtök reggel bepakolja a konténerbe, és akkor végre minden kész lesz.

Még mielött továbbmennék, egy fontos infó a bobcates emberünkről. Nem kicsi, nem is gyenge. Azonban mikor megmutattam neki, hogy mit találtam (lásd itt a képen), akkor annyit mondott: “jájj, vidd ezt innen, én meg nem fognám” 😀

A fenti történet nagyjából 7 óra alatt zajlott le, ezt itt egyben megnézhetitek, 13 percbe sűrítve:

Aztán szerdán hívott, ugyanazzal, mint elötte vasárnap: Esik, mi lesz így. Maradtunk a szokásos Reggel megbeszéljük-ben, az egyetlen különbség az volt, hogy reggel is szakadt az eső, úgyhogy nem jött a bobcat, a konténer pedig szomorúan ázott a ház elött, üresen… Megbeszéltük, hogy szombaton még telefonálunk, ha jóra fordul az idő, akkor hétvégén meg tudja csinálni a maradékot. Tovább amúgy sem kellene húzni, mivel hétfőtől már bérleti díjat számolnak fel a konténerért is.

Természetesen a hétvége nem jött össze, pénteken beszéltünk, azt mondta, szombaton biztos nem tud jönni, esetleg vasárnap, de majd hív. Hát, legalább felhívott, de vasárnap se tudott jönni, viszont lefixáltuk a kedd 10 órát. Inkább fizetek plusz egy ezrest a konténer napi bérletére, minthogy fel kelljen talicskázni a 8 köbméter sittet az utcára 🙂 Plusz megbeszéltük azt is, hogy hozza megint az árokásót, és kiássa a hátsó gyümölcsfáknak a gödröket.

Hétfőn már kezdtem aggódni, mert kedd reggelre nagy esőt jósoltak az okosok. Nagyjából igazuk is lett, hajnalban ömlött az eső. Hívott is reggel az emberünk, hogy mi legyen, de jófej volt és mondta, hogy úgyis esni fog még egy ideig, úgyhogy hiába is várnánk. Úgyhogy jött, látott aztán rohadtul meglepődött, hogy mekkora dagonya van. Szerencsére mégha csúszkálva is, de azért tudott közlekedni. Meg is rakta szépen a konténert, amikor kiderült, hogy még mindig nem elég… Úgyhogy beszéltem a konténeressel, szerencsére tudott hozni egy kis konténert fél óra alatt, addig meg legalább nekiálltunk kiásni a fáknak a gödröket. Meg a szomszédnál is volt megint egy kis meló, úgyhogy azért nem unatkoztunk, amíg vártuk a konténert. Aztán megraktuk a kis kukát is, szerencsére ez már elég volt. Viszont mivel nagy volt a sár is, meg össze-vissza volt a sitt, ezért sokszor kézzel raktuk a szemetet a bobcat kanalába, úgyhogy hiába a gépi munka, azért fárasztó nap volt ez. És egyszer még a csalán is fejbúbon csípett…
Végül kiásta a maradék gödröket a leendő gyümölcsfáknak és ezzel végre végeztünk a romboló munkával. Megígérte, hogy ha jobb idő lesz és erre jár, akkor még benéz egyszer és a lefele vezető utat kicsit helyrerakja.
Ezzel végre egy elég hosszú, fárasztó (és sajnos nem túl olcsó) munkának sikerült a végére érni, ha a szomszéd is úgy akarja, és levágja a fűzfa átlógó ágait, akkor nekiállhatunk az építő-szépítő munkának, vagyis telepíthetjük a gyümölcsfákat.

Végül pedig álljon itt néhány fotó és videó érzékeltetni az utolsó nap uralkodó állapotokat illetve a jelenlegi helyzetet:

Így tudott kijutni a bobcat a kertből:

És végül van gyorsított videó az utolsó napról is, bár ez csak 4 órát foglal össze, ráadásul az utolsó videófájl kicsit meg is sérült. Viszont igen vicces a szabadtéri gyorskalapáló és gyorsanpakoló verseny benne 😀